Az utánpótlás neveléséről..
 
Menü
 
2007-2008 tavaszi értékelések
 
Fotók
 

Edzők rovatai

 
e-mail a honlapnak

 
Videók
 

A serdülő korosztály 2007 őszi idénye – részletes értékelés 

Amikor elkezdtük a felkészülést a 2007-2008-as bajnokságra, azt a célt tűztük ki magunknak, hogy dobogóra kerüljünk az első három hely valamelyikét szerezzük meg. Ez a célkitűzés nem változott, bár az esélyeink az őszi eredmények ismeretében javultak. Azonban a végső helyezést a mezőny erőssége miatt, akár az adott napon a játékosok lelkiállapota vagy pillanatnyi edzettségi állapota is eldöntheti. A csapatban benne van, hogy megnyerje a bajnokságot, de ez egyelőre csak egy lehetőség, még sok munka áll előttünk. Ehhez jól jött volna, hogy a majdnem tucatnyi 91-es születésű játékos mellé sikerüljön a 92-es korosztályból további játékosokat beépíteni, de sajnos ezt egy-két ember kivételével nem sikerült megvalósítani.  

A többi csapattal szemben ennek ellenére az az előnyünk, hogy a 91-ben született játékosok, csapaton belül jól kiegészítik egymást, azonban a tökéletestől még messze vannak, hiszen folyamatosan fejlődniük kell, egyénileg és csapatjátékban is. Többeknek fizikailag igen sokat kell fejlődni, s technikailag is előre kell lépni. Pl. passzolás tökéletesítése kulcskérdés. Itt megemlíteném, ha a játékos jó passzt ad valamelyik játékostársának akár edzésen akár mérkőzésen, akkor valószínűleg jót is kap vissza . Ezt csak  koncentrált gyakorlással érhető el, mint minden más. 

Nagyon nagy lendülettel kezdtünk, a csapat egésze, egységes lelkesedést, akarást mutatott. A gyengébb csapatokat minél nagyobb gólaránnyal kellett volna megverni, és jó lett volna néhány mérkőzésen, ha kevesebb gólt kapunk. Az első pár meccs után, amikor már nagyon futott a szekér, jött az elkényelmesedés, s a csapat nem megfelelő bemelegítéssel kezdett egynéhány mérkőzést. A jó csapatot jellemzi, hogy ezeken a mérkőzéseken is sikerült a nehéz kezdést átvészelni, de a történetek világosan mutatják, hogy minden mérkőzésen végig koncentrálni kell. Ráadásul a koncentrációhiány, figyelmetlenség miatt elkerülhető gólokat kaptunk. Ezen a hozzáálláson feltétlenül javítani kell. 

Összességében elégedett vagyok a csapattal – az edzésmunkával és a mérkőzésekkel is –, mert időnként már látszik, hogy a srácok meg akarják nyerni a bajnokságot. Fontos figyelembe venni, hogy ez az életkor az egyik legnehezebb időszak, hiszen folyamatos változás és lázadás jellemzi mindennapjaikat. A tinédzserek élete átalakulóban van, s ezért komoly közös erőfeszítés kell, hogy a célt – a sok „zavaró” tényező, az iskola, a lányok, a testi és lelki átalakulás, a szórakozás iránti vágy ellenére – egyetlen percre se tévesszük szem elől. 

Az előzetes elképzelések bejöttek, de voltak olyan periódusok, amelyek alakulhattak volna még jobban is. Rajna Máté sérülése nagy gondot okozott a csapat szerkezetén, s az eltiltások, kiállítások sem jöttek jól, de ezek ellenére is volt tartása, győzni  akarása és összetartása, s ez megoldotta a problémáinkat. Fontos, hogy jó a csapatszellem, hogy nincs klikkesedés, s a baráti szálak dominálnak. 

Ami baj, hogy sok a kiállítás. Sokkal kevesebb személyi hibának kellene lennie. A kiállítások főleg figyelmetlenségből fakadtak, s nem abból, hogy az ellenfelek erősebbek, vagy jobbak. Fizikálisan bírnák, de sokszor edzésen a srácok elszórakozzák az egyes szituációkat, s így a rosszul rögzült mozgáskombinációk jönnek elő mérkőzéseken. A gólok számával és az előnyök kihasználásával elégedett vagyok. Az erősebb csapatok ellen ezt az arányt is javítani kéne.

Sok akciógólt lövünk, s ez több játékos között oszlik meg, ami a csapat egyenletes erősségét mutatja. 
 

A védekezési sémákban fejlődtünk. Magabiztosak a fiúk, mert bíznak a jó kapusteljesítményben és egymásban. A védekezés még javulni fog, mert a játékosok serdülőkorig általában nem igazán tudnak jól blokkolni, s ez nálunk is igaz. Nagyon sok más tanulnivaló is van, ezért ennek a gyakorlására például nem jut elegendő idő. De az idő, az elvégzett munka, meghozza a rutint, és a fejlődést is. Természetesen a képzés úgy épül fel, hogy majd felnőtt játékosként játszanak igazán jól, akkorra legyenek készen. 

A csapat védekezésének egyik hibája volt, hogy az ellenfél, a mi zóna védekezésünknél is sokszor be tudta adni a labdát centerbe, s ezt gyakran csak súlyos szabálytalansággal tudtuk korrigálni, ami a védő kiállítását eredményezte. Előfordul az is, hogy egy bekapott gól után azt a kifogást hallani, hogy a leforduló vagy gólt lövő játékos „nem az én emberem volt”, pedig ilyen nincs, hiszen ez csapatjáték. Ha valaki hibázik, akkor a másiknak kell kijavítania a hibát. Ez az alapja, hogy fordított esetben is megjöjjön a segítség. 

A csapat támadójátéka rendben van, többféle támadási formációt is begyakoroltunk, különböző védekezési forma ellen. Sokszor már csak a befejezés pontosságán, ill. eredményességén kell javítanunk.

Véleményem szerint, ha jól védekezünk, abból lehet majd hatékonyan felépíteni támadójátékunkat  

Sokat kell beszélnem a játék és a felkészülés különböző elemeiről, ami a fiúknak biztosan sokszor unalmas, de másként nem lehet megtanulni a szükséges ismereteket. Aki nem figyel ilyenkor, az sokat árt magának, s a csapatnak is, mert lelassítja a tanulási folyamatot, hiszen újra és újra el kell mondani dolgokat. Egy kicsivel több fegyelem mindenkinek örömet okozna. 

A játékosok értékelése 

Abonyi Dávid (10 gól, ebből 0 előnyből, 5 személyi hiba): Rendszeresen problémázik, hogy „keveset játszik, pedig többre hivatott”. Ha nem sértődne meg állandóan, akkor sokkal többre lehetne használni. De az állandó sértődések miatt nem a játékkal foglalkozik. És ezzel mindent elront, pedig technikailag jó a csuklója kiváló (selyem), elég gyors, s elfogadhatóan védekezik. A 10 eddig szerzett gólja igen jó teljesítmény, s még lőhetett volna ötöt-hatot, ha jobban figyel a játékra, illetve ha edzésen jobban figyelne a lövéstechnika gyakorlására. Most ezért annyit játszik, amennyire pillanatnyilag hivatott. Fizikailag erősödnie kell. 

Antal András (23 gól, ebből 1 előnyből, 2 büntetőből, 5 személyi hiba): Egyre jobban játszik. Tavaly óta sokat okosodott, játéka tudatosabb. Most hogy csapatkapitány lett, és felfogta, hogy miről szól a játék, éppen a játékával mutat példát a többieknek. Összefogja a csapatot. Ráadásul a fontos meccseken játszik igazán jól. Maximálisan elégedett vagyok vele, mert a nagy emberekkel szemben is képes védekezni. Kicsit merev, azért otthon is kell nyújtógyakorlatokat csinálnia. Ezt a feladatát el is végzi. 

Csóka Bence (9 gól, ebből 1 előnyből, 2 büntetőből, 12 személyi hiba): Nagyon jó játékos válhatna belőle, ha fejben mindig tiszta és koncentrált lenne. Sajnos ez nem mindig van így, s nagyon furcsa dolgokat csinál időnként. A sok kiállításának nyilván az az oka, hogy elfelejti a jó védekezést, amit megtanult, s azonnal kiállítják. Ha fejben ott van, akkor a védekezése is jelentősen feljavul. Rajna sérülése miatt sokat kellett bekkelnie, ami több hibalehetőséggel is járt. A lövései hatalmasak, de pontatlanok. Ha figyel, akkor be tudja lőni. Erősödnie kell a lábának, mert abban a pozícióban, ahol játszani fog erre mindig szüksége lesz. Ez a lövéseit is segíteni fogja. 
 

Deutsch Máté (4 gól, ebből 0 előnyből, 5 személyi hiba): Ideális vízilabdás alkat. De neki el kéne szánnia magát, hogy vízilabdás lesz. Az a hozzáállás, hogy azért jövök le edzésre, hogy valamit sportoljak, a sikerhez kevés. Ha minden edzésen odateszi magát, s kellő alázattal közeledik a feladataihoz, akkor gyors fejlődésnek indulhat. Nehezíti a dolgát, hogy még mindig növésben van, s így kevésbé terhelhető. De alapvetően az elhatározásán múlik, hogy lesz-e benne elég tűz. Először edzésen kell megmutatni, aztán a meccsen. 

Keresztes István (27 gól, ebből 7 előnyből, 7 személyi hiba): A kiváló tehetsége ellenére belőle is csak akkor lesz jó játékos, ha a játékában nem következnek be hullámvölgyek amiatt, mert fejben nincs összerendeződve. Talán túl korán volt egy kis sztárolás körülötte. Másrészt korábban meglehetősen egysíkú feladatokat bíztak rá, s ezért még nem elég színes a játéka, s igen hiányos a lövő repertoárja. Sajnos védekezési hiányosságai is vannak. Ez azonban azért alakulhatott ki, mert dinamikus, erőszakos gólra törő játékos, sokszor a támadást előnybe helyezi a védekezéssel szemben. A védekezési hibái is sokszor abból adódnak, hogy a feje már a támadáson jár, pedig még nincs nálunk a labda. A támadó képességei azonban (ha sikerül a hiányosságait közben bepótolni) számtalan meccset fognak eldönteni. Ehhez azonban az edzésmunkáján javítani kellene, s mindig ott kellene lennie fejben. Sok szorgalom kell hozzá, akár edzésen túl is. Nem csak az Imolával és Rajnával kéne megértenie magát. 

Meixner Marcell: Maximálisan elégedett vagyok vele. Egyetlen dologban kell javítania, jobban kell passzolnia. A hibái abból fakadnak, hogy túlzott pontosságra törekszik, pedig nem kellene. A labdákat oldalra úgy kellene kitennie, hogy a mezőnyjátékos még egy-két tempót tehessen érte, mert ilyenkor biztosan a miénk marad. Illetve a megúszásoknál időben ki kéne adnia a labdákat, mert ha túl messzire kell kidobni, akkor az csak nagyobb erővel megy, s ilyenkor a labda megpattanhat, s elveszhet. A jó védései viszont megnyugtatják a többieket, az ellenfelet viszont elbizonytalanítják. A védései hatékonyságához hozzátesz, hogy nem pattan el tőle a labda, így a védett lövések jelentős részéből indulhat támadás. 

Puskás Márton (19 gól, ebből 3 előnyből, 1 büntető, 7 személyi hiba): Már jobban megtanult védekezni, annak ellenére, hogy időnként elkövetett hibákat. Bátrabb lett, s emiatt bizalommal meg lehet játszani. Húsz góljából 15 akciógól volt, ami sokat elmond. A jó balkeze miatt értékes játékossá válhat. Nagyon ragaszkodik a megszokásokhoz, a begyakorolt helyzetekhez. Ha az emiatt meglévő korlátait sikerül kijjebb tolni, akkor szépen fejlődhet. 

Rajna Máté (19 gól, ebből 3 előnyből, 2 büntető, 6 személyi hiba): Ő fejlődött a legtöbbet, úszásban és lövésben is. Elég gyors és erős játékos, a lövéseit megfontolja, így jó aránnyal be is talál. Még mindig nagyon fejlődőképes. Belőle, ha továbbra is így tud fejlődni, nagyon jó játékos lehet. A sérülése a legrosszabbkor jött, a hiányát a csapat megérezte. 

Vadas Péter (10 gól, ebből 1 előnyből, 4 személyi hiba): Ismét megerősödött a betegsége után. De  javítania kellene a lábtempóján, s akkor még tovább léphetne előre. Ez a sebességének a növeléséhez is hozzájárulna, amivel a védekező teljesítménye is jobb lenne. Mivel mindig centert játszott, ezért soha nem kellett lőnie, ami sajnos a lövőtechnikáján meglátszik. Centerben szép akciói vannak. Szemfüles, és igazi küzdő típus a mérkőzések többségén. Ha elveszíti a labdát, nem hagyja annyiban, igyekszik visszaszerezni. A játéka fontos a csapat számára, megnyugvást ad a támadásokban, mert a többiek számíthatnak és számítanak is rá. 

Tatár Roland (7 gól, ebből 1 előnyből, 2 személyi hiba): Sokat fejlődött. Rendre felér a támadásokkal, ami megmutatkozik a góllövő teljesítményében. De a lövéseinek sokkal erősebbeknek kellene lenniük. Erős játékos, de nem tud erőset lőni, valószínű, hogy a lövéstechnikája miatt. Jól védekezik, ilyenkor jól használja fizikai erejét. 

Wirt Mátyás (3 gól, ebből 1 előnyből, 3 személyi hiba, 3 mérkőzés eltiltás): A csapat kifejezetten erősödött az érkezésével, mert center poszton is tudunk cserélni, ami azt jelenti, hogy mindenki ellen sokkal nagyobb eséllyel szálunk vízbe. Erős, sok kiállítást szerez. Technikailag azonban folyamatos képzésre van szüksége. A védekezésben sokkal több tanulnivalója van, elsősorban a taktikai elemekben. De gyorsan beilleszkedett a csapatba, a többiekben megvan iránta a bizalom, ami lehetővé teszi, hogy a csapat az értékeit jól ki tudja használni. 

Babó Marcell: Keveset játszott a betegségei, vagy az eredmények kedvezőtlen alakulása miatt (éppen az olyan meccseken, ahol papírforma szerint nagyobb szerepet kaphatott volna). Még nem lehetett vállalni ilyenkor a rizikót a beállításával, de el fog jönni az ő ideje is, az nem kétséges. 

Hóbor Ádám (5 gól, ebből 1 előnyből, 2 személyi hiba): A ’92-es korosztály jelenleg leginkább használható tagja. A KSI elleni mérkőzésen megmutatta, hogy van helye a csapatban. Elég jól védekezik, jól úszik, s ezért a lefordulásos játékunkban is használható. A lövései már megfelelően erősek, de még nem elég pontosak. Ha a célzáson tud javítani, akkor azzal máris jobb játékossá válik. Talán egy kicsit még meg van illetődve, amikor játszik, de ezen át fog lendűlni. Ez a megfelelő játékmennyiség mellett javulni fog. 

Pál Zsolt (1 gól): Jó fizikai képességű játékos. Vannak ügyes megmozdulásai. Neki azonban a taktikai dolgokban, a csapattal való együttműködésben javulnia kellene. 

Szűcs Martin (1 gól, 1 személyi hiba), Szabó Gergely (1 gól): Nekik (és a most külön nem említetteknek is) sokkal többet kéne edzeniük ahhoz, hogy bekerülhessenek a csapatba. Jobban szem előtt kellene lenniük, jobban mutatni kéne magukat, és több szorgalmat várok el felőlük, hogy versenyre kelhessenek a többiekkel. Ehhez nagyobb elszántság kellene. 

Téli alapozás 

Nagyon erős alapozás kezdődik. Erős lábtempóedzések, és kemény fizikai edzések lesznek. Az egészségre emiatt mindenkinek nagyon kell vigyázni: sapka, sál, sok vitamin. Tehát nem lesz olyan erős úszás, mint amit eddig a csapat az alapozások során megszokhatott, hanem főleg  a statikus erősítéssel készülünk. Az első héten futás, súlyzózás és 2000 méteres laza úszás (fele békauszony) lesz az edzésprogramban. A második héten  folytatódik az erősítés, de már a rövidnadrágos és kimászásos úszások is bekapcsolódnak. A harmadik héten már hosszabb távok is lesznek időre, de a súlyzózás, medicinlabda és az is erősítés megmarad. 

Aztán jön a karácsonyi szünet. Ha sikerül megszervezni december 27-28-án lenne egy-egy játékos edzés. Aztán megint szünet és a következő hétfőtől elkezdődik a rendes alapozás. Amibe a bajnokság kezdetéig bele kell férni a fizikai fejlesztés befejezésének és a labdás felkészülésnek is. Aztán indul a zakatolás. 

A cél a minél jobb helyezés elérése (halkan mondanám…..bajnokság megnyerése), s ehhez a gyerekektől sok visszajelzést várok. Nem csak szóban, hanem a hozzáállásban és az edzésmunkában is. A mérkőzésen mutatott játék már az elvégzett munka következménye. 

Petlyánszki Péter 

BVSC
 

 
Látogatók száma
Indulás: 2007-07-31
 

Honlapok
 
Felmérők,névsor
 
2007-2008 őszi értékelések
 

 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.